A Kreatív Történelem második fordulójában meghirdetett feladatok sikeres megoldásához az alábbi mellékleteket ajánljuk az első fordulóban továbbjutott csapatok diákjainak. Mindkét melléklet a második feladathoz kapcsolódik. A feladatok elektronikus úton, vagy postán történő beküldési ideje: 2014. január 27. (hétfő)!

Felhasználandó jogszabályok a 2. feladat B részéhez:

 

1912. évi LXIII. törvénycikk

a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről

http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7188

 

(…)

11. § A ministerium elrendelheti, hogy az időszaki lapoknak és más sajtótermékeknek a sajtóügyi közvádlóhoz benyujtandó sajtórendészeti köteles példányait a szétküldés előtt kell a legközelebbi kir. ügyészségnek, illetőleg rendőrhatóságnak kézbesiteni és hogy a szétküldés, a mennyiben a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság korábban meg nem engedik, időszaki lapoknál csak a sajtórendészeti köteles példány kézbesitésétől számitott három óra mulva, más sajtótermékeknél a kézbesités napjától számitott egy hét mulva veheti kezdetét.

Ha az első bekezdés értelmében kijelölt kir. ügyészség vagy rendőrhatóság arról győződik meg, hogy valamely sajtótermékkel oly bűncselekmény követtetnék el, a mely a hadviselés érdekeit érinti, a sajtóterméknek szétküldését megtilthatja. Köteles azonban a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság a tilalommal együtt a tilalom megszegésének a 25. §-ban megállapitott következményeit a sajtótermék előállitójával (nyomdászszal stb.) közölni és őt arra figyelmeztetni.

A jelen §-ban meghatározott ellenőrzés gyakorlásával a kir. ügyészségnek vagy a rendőrhatóságoknak egyes kirendelt tagjai is megbizhatók.

A ministerium intézkedhetik, hogy egyes belföldi időszaki lapoknak, a mennyiben közleményeik a hadviselés érdekeit veszélyeztetik, megjelenése és terjesztése eltiltassék.

A ministerium intézkedhetik, hogy a külföldről érkező sajtótermékek rendeltetési helyükre juttatás előtt, ellenőrzés alá vétessenek és a mennyiben tartalmuk a hadviselés érdekeire veszélyes, lefoglaltassanak. Külföldi időszaki lapoknak behozatala és terjesztése egészen is eltiltható.

A ki az első bekezdés alapján kibocsátott rendelet megszegésével a sajtórendészeti köteles példány beszolgáltatását elmulasztja vagy a sajtótermék szétküldését a megállapitott idő előtt megkezdi, valamint az, a ki a negyedik és ötödik bekezdés alapján eltiltott időszaki lapot kiad, terjeszt vagy behoz, a mennyiben cselekménye sulyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

23. § Az 1878:V. tc. 456. §-ában meghatározott büntetéssel büntetendő az is, a ki az idézett §-ban meghatározott cselekményt valamely szövetséges állam haderejére vonatkozólag követi el.

25. § A ki az e törvény 11. §-a értelmében kibocsátott tilalmat ismerve, e tilalom megszegésével a sajtóterméket szétküldi, vagy szétküldését szándékos mulasztásával lehetővé teszi, az, a mennyiben a sajtótermék tartalma olyan, a melynek terjesztésére az 1878:V. tc. büntetést állapit meg, e büntetéssel büntetendő; ha a sajtótermék tartalma az 1878:V. tc. 144. §-ában, 146. § első bekezdésében vagy 147. §-ában meghatározott bűntettek valamelyikének tényálladékát foglalja magában, három évtől öt évig terjedhető fegyházzal, ha pedig a 146. §-ának második bekezdésében vagy 456. §-ában vagy a jelen törvény 23. és 26. §-ában meghatározott bűncselekmények valamelyikének tényálladékát foglalja magában, három évig terjedhető államfogházzal és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

Az előbbi bekezdés értelmében büntetendő a sajtótermék előállítója (nyomdász stb.) akkor is, ha a sajtóterméknek az e törvény 11. §-ának első bekezdése alapján elrendelt beszolgáltatását szándékosan elmulasztotta, vagy szétküldését a megállapitott idő előtt megkezdette és tudta, hogy a sajtótermék tartalma az előbbi bekezdésben meghatározott bűncselekménynek tényálladékát alkotja.

Az előbbi két bekezdésben meghatározott bűncselekmények elkövetőinek felelősségére az 1848:XVIII. tc. 13. és 33. §-ában foglalt szabályok nem nyernek alkalmazást.

26. § Az 1879:XL. tc. 33. §-ában meghatározott cselekménynek háboru idején elkövetése vétség, mely két évig terjedhető fogházzal és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

(…)

 

1879. évi XL. törvénycikk

a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5870

 

(…)

33. § A ki valamely vár, vagy erőd, vagy a védelem czéljából létesitett megerősitett tábor fekvéséről, erőditvényeiről, vagy ezeknek valamelyik részéről, az illetékes hatóság engedelme nélkül, tervet vagy vázlatot készit, vagy közzétesz, ugyszintén a ki hivatalos őrizet alatt levő ilyen tervet, vagy vázlatot magának vagy másnak megszerez, lemásol, vagy lemásoltat; két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

(…)


1878. évi V. törvénycikk

a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről

http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5799

 

(…)

456. § Öt évig terjedhető államfogházzal és négyezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az is: a ki az osztrák-magyar monarchia fegyveres erejének állásáról, mozdulatairól, erejéről és műköréséről, az erődök és erőditmények állapotáról, ugyszintén a fegyverek, hadiszerek és szerelvények mennyiségéről vagy élelmi szerek hollétéről, mennyiségéről, minőségéről vagy szállitásáról, miután az ilynemü közlések már eltiltattak, vagy a közlések minőségéből, vagy a fennforgó körülményekből beláthatta, hogy közlése által az állam érdeke sértetik meg, valamely közleményt sajtó utján tesz közzé, a mennyiben a közlemény nem a kormány által nyilvánosságra hozott tudósitást tartalmazza.

(…)

 

A m. kir. igazságügyminiszternek a m. kir. belügyi és kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve kiadott 12.001.1. M. E. számú rendelete,

az időszaki lapok és -más sajtótermékek ellenőrzésének szabályozásáról.

 

A m. kir. ministeriumnak 5.483. M. E. számú rendeletében1) nyert felhatalmazás alapján Magyarország egész területére nézve, a m. kir. belügyi és kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve, egyes, erre okot szolgáltató (külön megjelölendő) lapoknak és az időszaki lapok közé nem tartozó minden más sajtóterméknek ellenőrzését az 1912 : LXIII. t.-c. 11. §-ában meghatározott korlátok között a következőkben szabályozom.[1]

 

1. §•

E rendelet közzétételétől kezdve egyes, külön megjelölendő időszaki lapoknak és minden más sajtóterméknek sajtórendészeti kötelespéldányait már a szétküldés előtt, és pedig kézbesítés útján kell az illetékes hatósághoz (3. §.) beszolgáltatni,

 

2. §.

E rendelet értelmében a sajtótermékek ellenőrzésére a mellett a kir. törvényszék mellett működő kir. ügyészség van hivatva, amelynek területén a sajtóterméket előállító vállalat (nyomda stb.) van.

 

3. §.

A sajtórendészeti kötelespéldányt a kir. ügyészség székhelyén a kir. ügyészség vezetőjének vagy az általa megbízott ügyészségi tagnak kezéhez, más helyeken a kir. ügyészség vezetője által kirendelt kir. ügyészségi tagnak (ügyészségi megbízottnak), vagy a kir. ügyészség vezetője által erre felhatalmazott rendőrhatósági tagnak kezéhez kell kézbesíteni.

A határrendőrség területén a sajtórendészeti kötelespéldány átvételével a kir. ügyészség a határrendőrség tagját is megbízhatja.

 

4. §.

A kötelespéldányt kézbesítőkönyvvel kell. a 3. §-ban megjelölt hatósági tag kezéhez kézbesíteni. Az átvételt a kézbesítés idejének (év, hó, nap, óra, perc) feljegyzésével és az átvevő aláírásával kell elismerni.

Amennyiben a kir. ügyészség vagy az ellenőrzéssel megbízott hatósági tag korábban meg nem engedi, időszaki lapoknál csak a sajtórendészeti kötelespéldány kézbesítésétől számított három óra múlva, más sajtótermékeknél a kézbesítés napjától számított egy hét múlva szabad a szétküldést megkezdeni.

A postahivatalok, vasúti és hajózási vállalatok a sajtótermékek felvételét mindaddig tagadják meg, míg a feladó az előbbi bekezdésben jelzett idő elteltét a kézbesítő könyvvel, vagy a szétküldés korábbi megengedését az ellenőrzéssel megbízott hatósági tag írásbeli engedélyével nem igazolja.

 

5. §.

Az ellenőrzésre hivatott hatósági tag az időszaki lap kötelespéldányát azonnal, más sajtótermékét késedelem nélkül átvizsgálja, és ha arról győződik meg, hogy a sajtótermékkel oly bűncselekmény követtetnék el, amely az esetleges hadviselés érdekeit érinti, a sajtótermék szétküldését megtiltja, erről mindazokat a postai, felvevő hivatalokat és vasúti- és hajózási állomásfőnökségeket, ahol a sajtóterméket előreláthatólag feladják, értesiti, és a tilalommal együtt a tilalom megszegésének az 1912 : LXIII. t.-c. 25. §-ában megállapított következményeit a sajtótermék előállítójával (nyomdásszal stb.) közli és őt arra figyelmezteti.

(…)

 

6. §.

Minden olyan hírnek közlése, amely a lakosság körében nyugtalanságot vagy izgalmat kelthet, hátrányos befolyással lehet a monarchia katonai helyzetére és a hadviselés érdekeit is veszélyeztetheti. Ennélfogva az ilyen hírek csak akkor közölhetők, ha azok hivatalos forrásból erednek, vagy közlésükhöz a m. kir. miniszterelnökség sajtóirodája, vagy a nyomtatvány megjelenési helyére illetékes kormánybiztos kifejezetten hozzájárul. Az említett szempontokból kifogás alá eső lappéldány terjesztését az ellenőrzésre hivatott hatósági tag eltiltja, és az időszaki lap megjelenésének és terjesztésének esetleges eltiltása végett (1912 : LXIII. t.-c. 11. §-a negyedik bekezdése) az igazságügyminiszterhez, illetőleg a belügyminiszterhez előterjesztést tesz.

 

(…)

 

10. §.

 Ez a rendelet azonnal hatályba lép.

Budapesten, 1914. évi július hó 27-én.

 

Dr. Balogh Jenő

 

A második feladat megoldásához szükséges naplórészletek, Roszner zászlós írásai,  pdf formátumban letölthetők innen!



[1] Lásd: Magy. Rend. Tára, 1914. évf., 1430. o.